A termékre szavatossági kötelezettség áll fenn. A Ptk. 6:163. § (1) bekezdése alapján a jogosult
kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el, de a (2) bekezdés alapján
fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági igénye a teljesítés
időpontjától számított két év alatt évül el. Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni,
az elévülés nyugszik. Az elévülés nyugvása esetén az akadály megszűnésétől számított egyéves határidőn
belül a jogosult akkor is érvényesítheti szavatossági jogait, ha az elévülési határidő már eltelt, vagy abból egy
évnél kevesebb van hátra. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a
jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni. A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással
érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az
esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik. Fogyasztó és vállalkozás (forgalmazó) közötti
szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül a
fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog
természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen.
Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. Ha a
forgalmazó a szerződés megkötését vitatja, köteles felhívni a fogyasztó figyelmét a panasztétel lehetőségére
és a panasz intézésének - a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglaltakkal összhangban álló - módjára.
A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az
általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja.
A szavatossági és jótállási kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos költségek – ha jogszabály eltérően nem
rendelkezik - a kötelezettet terhelik.
A jótállás nem érinti a fogyasztó jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági,
illetve kártérítési – jogainak érvényesíthetőségét.
A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a
jótállást vállaló kötelezettel szemben.
A jótállási igény érvényesítésére – a Ptk- ban foglaltakat megtartva - a kellékszavatossági jogok
gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A forgalmazó köteles a termékkel együtt a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában,
amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát.
A jótállásból eredő jogok - a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben és jelen okiratban foglalt kivételtől
eltekintve - jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a termék felbontott
csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása.
A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának
elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti.
A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését
bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról
szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a
jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
Elveszett jótállási jegyet csak a termék megvásárlását, az ellenérték megfizetését igazoló bizonylat - az
általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számla vagy nyugta – bemutatása esetén pótolunk.
A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult
felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől
számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő
elmulasztása jogvesztéssel jár.
A fogyasztó a jótállási igényét a forgalmazónál (a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2. §
d) pont alapján forgalmazó: az a vállalkozás, amely a terméket közvetlenül a fogyasztó részére
forgalmazza) érvényesítheti.
A fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a forgalmazó székhelyén, bármely telephelyén,
fióktelepén és a forgalmazó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
Ha a fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál
kívánja érvényesíteni, a javítószolgálat köteles a forgalmazót haladéktalanul értesíteni a jótállási igény
bejelentéséről.
A javítószolgálat köteles igazolható módon a forgalmazót értesíteni a termék kijavítását követő öt
munkanapon belül a javítás elvégzéséről.
A javítószolgálat köteles igazolható módon értesíteni a forgalmazót a megállapítást követő öt munkanapon
belül:
a) ha az ingó dolog első alkalommal történő javítása esetén megállapítást nyer, hogy az ingó dolog nem
javítható;
b) ha az ingó dolog javítása előreláthatóan tizenöt napnál hosszabb időt vesz igénybe, a javítás várható
idejéről;
c) ha az ingó dolog javítása nem lehetséges harminc nap alatt.
A jogosult a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles
vállalkozás közötti szerződés esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem
nélkül közöltnek kell tekinteni.
Jótállás ker
választása szerint
kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a
kötelezettnek másik választható j
figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát
teljesítésével a jogosultnakok okozott
az ellens
mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta,
a kijaví
megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve nem tudja elvégezni,
kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke meg
Jelentéktelen hiba miat
A jogosult a választott jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek
megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indoko
A kijavítást vagy ki
megfelelő határidőn belül, a
A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást va
elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a forgalmazó a
fogyasztót
tájékoztatás a fogyasztó előzete
igazolására alkalmas más módon történik.
betartani.
Kicserélés esetén a hibás termék és
Ha a fogyasztó a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított 3 munkanapon
belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a
termék
A javítást a vásárló érdeksérelme nélkül úgy kell elvégezni, hogy a javítás folytán a termék értéke és
használhatósága az
A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a jótállási
szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, h
rendelkezés érvényes abba az esetben is, ha modulokból összeállt termék hibás moduljának cseréjére kerül
sor.
Ha a
alkalommal
továbbiakban termék)
terméket
fogyasztó által bemutatott, a
adóról szóló törvény
fogyasztó részére visszatéríteni.
Ha a
továbbiakban
rendelkezése hiányában
bekezdés
a terméket
napon bel
bemutatott, a termék
törvény
visszatéríteni.
Ha a
közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor,
forgalmzó
kicserélni. Ha a
ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton
kibocsátott számlán vagy
elteltét követő nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.
A termékre szavatossági kötelezettség áll fenn. A Ptk. 6:163. § (1) bekezdése alapján a
kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el, de a (2) bekezdés alapján
fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági igénye a teljesítés
időpontjától számított két év alatt évül el. Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesít
az elévülés nyugszik. Az elévülés nyugvása esetén az akadály megszűnésétől számított egyéves határidőn
belül a jogosult akkor is érvényesítheti szavatossági jogait, ha az elévülési határidő már eltelt, vagy abból egy
évnél kevesebb van hátra. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a
jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni. A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással
érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az
esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik. Fogyasztó és vállalkozás (forgalmazó
szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül a
fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog
természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen.
Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. Ha a
forgalmazó a szerződés megkötését vitatja, köteles felhívni a fogyasztó figyelmét a panasztétel lehetőségére
és a panasz intézésének - a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglaltakkal összhangban álló -
A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot
általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja.
A szavatossági és jótállási kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos költségek – ha jogszabály eltérően nem
rendelkezik - a kötelezettet terhelik.
A jótállás nem érinti a fogyasztó jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági,
illetve kártérítési – jogainak érvényesíthetőségét.
A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvénye
jótállást vállaló kötelezettel szemben.
A jótállási igény érvényesítésére – a Ptk- ban foglaltakat megtartva - a kellékszavatossági jogok
gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A forgalmazó köteles a termékkel együtt a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában,
amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát.
A jótállásból eredő jogok - a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben és jelen okiratban foglal
eltekintve - jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a termék
csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása.
A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának
elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti.
A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését
bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról
szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a
jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
Elveszett jótállási jegyet csak a termék megvásárlását, az ellenérték megfizetését igazoló bizonylat